A Hegedűs Róbert emléktúrán!

2013-03-29

KÖSZÖNTÜNK RENDEZVÉNYÜNKÖN ÉS KÖSZÖNJÜK, HOGY MINKET VÁLASZTOTTÁL!

A teljesítménytúrán bárki részt vehet, aki az indítási helyen a részvételi szándékát bejelenti és a nevezési díjat befizeti.
A túrán mindenki saját felelősségére indul, ezért a rendezőségtől kártérítés semmilyen címen nem igényelhető!
A túra útvonalán ellenőrzőpontok találhatóak, melyeknek érintését az igazolófüzet hátlapján a pontőrök bélyegzéssel igazolják. Az útvonalon a megadott ellenőrzőpontokon kívül bárhol előfordulhat(nak) titkos ellenőrzőpont(ok) is, amelyek érintése szintén kötelező! A túra teljesítését akkor fogadjuk el, ha az igazolófüzetben az összes ellenőrzőpont bélyegzései sorrendben szerepelnek, illetve az esetleges titkos ellenőrzőpont(ok) megfelelő igazolása(i) is megtörtént(ek) [titkos ellenőrzőpont(ok) csak személyzettel és valamilyen feltűnő megkülönböztető jelzéssel fordulhat(nak) elő]; valamint a túrázó a meghatározott szintidőn belül jelentkezik a célban.

Sietés miatt, az ellenőrzőpont kihagyását, nem tudjuk figyelembe venni!

Minden résztvevő, aki az előírt szintidőn belül teljesíti a távot, megkapja a teljesítménytúra jelvényét vagy kitűzőjét és oklevelét.

Ha résztvevők közül valaki úgy határoz, hogy a túrát megszakítja, kérjük, hogy ezt feltétlenül a legközelebbi ellenőrzőponton tegye, és jelentse be a pontőrnek a név és rajtszám közlésével!
Ha valaki véletlenül a következő ellenőrzőpontig sem tudna elmenni, kérjük, hogy nevének és rajtszámának közlésével üzenje meg kiszállását az első arra haladó sporttárssal!

A rendezvény illeme

Tiszteld és becsüld meg magad és a többi résztvevőt: ne csalj!
Tiszteld a rendezőket és a segítőket: szabadidejüket áldozzák érted!
Tiszteld az érintett települések lakóit: befogadják a versenyt és a versenyzőket!
Tiszteld a természetet, ne dobj el semmilyen szemetet, és ne térj le a kijelölt útról!
Minden résztvevő köteles segítséget nyújtani veszélyhelyzetben!

Diszkvalifikáció-Kizárás

Kizárható a rendezvényből az a résztvevő aki:
- ellenőrzőpontot kihagy,
- nem a megadott útvonalon halad,
- bármilyen szállítóeszközt igénybe vesz,
- rendezvényen kívüli személy kíséretét igénybe veszi,
- szintidő után ér be az ellenőrzőpontra vagy a célba,
- nem nyújt segítséget veszélyhelyzetben,
- szemetel, a természeti vagy épített környezetben kárt tesz,
- sértegeti, inzultálja a rendezőket, résztvevőket vagy az önkéntes segítőket,
- a kiírás bármely pontját megszegi.

Szerzői jogok

A versenyen a résztvevőkről fényképek, videó-felvételek készülhetnek, ezek szerzői jogát a rendezők birtokolják, azt szabadon felhasználhatják.

 

SIKERES TELJESÍTÉST KÍVÁNUNK!
A RENDEZŐSÉG